Mexikó ’68 – Egészségügyi szűréssel is készülnek az olimpikonok a jubileumi túrára

2018. augusztus 15.

Ötven évvel ezelőtt, 1968. október 12. és 27. között rendezték Mexikóvárosban a XIX. Nyári Olimpiai Játékokat. Ez alkalomból a MOB az akkori érmes sportolók részvételével jubileumi emléktúrát szervez. A hosszú utazásra vállalkozók egészségét dr. Sidó Zoltán a PET Pozitron Diagnosztikai Központban ellenőrzi. Amikor az olimpia.hu ott járt, az olimpiai ezüstérmes női tőrcsapat tagjaival, Bóbis Ildikóval, Dömölky Lídiával, Rejtő Ildikóval és a bronzérmes birkózó Csatári Józseffel találkozott…



Hagyományteremtő kezdeményezést valósított meg 1998-ban a Mező Ferenc Sportközalapítvány, amikor első elnöke, Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó javaslatára az 1948-as londoni olimpia 50. évfordulóján megszervezett egy emlékutazást, melynek keretében, az akkori olimpiai érmesek fél évszázad után újra eljutottak sikereik helyszínére. A ’98-as túrát négy év múlva a helsinki, utána a melbourne-i, majd a római, tokiói követte, idén októberben a mexikói helyszíni megemlékezés következik.



Az utazók számára a PET Pozitron Diagnosztikai Központ térítésmentesen biztosít egészségügyi szűrővizsgálatot, melyet dr. Sidó Zoltán PhD címzetes egyetemi docens végez. A belgyógyász, kardiológus szakorvos tagja volt a szöuli, a barcelonai és a sydney-i olimpián részt vett magyar delegáció egészségügyi csapatának is. Közel négy évtizedes szakmai múlttal rutinos sportorvosnak számít; szervezeti tagságai mellett tagja többek közt a Magyar Sportorvos Társaság vezetésének. A melbourne-i jubileumi emlékút volt az első, ami előtt a sportolókat ellenőrizte, a mexikói a negyedik.

„Korábban húsz évig dolgoztam a Sportkórházban, legtöbbjüket ismerem, jó a kapcsolatunk. Idős koruk ellenére többen jó egészségben vannak, de életkorukra tekintettel javasolt az állapotfelmérésük, nem árt átnézni belgyógyász, kardiológus szemmel az aktuális leleteiket, megmérni vérnyomásukat, átbeszélni közérzetüket, egészségi állapotukat. Mexikóig hosszú a repülőút, és korábban volt már rá példa, hogy nem ajánlottam a részvételt, ami végül az olimpikon döntése, én csupán szakmailag megalapozott javaslatot teszek” – fejtette ki a kardiológus szakorvos.




A négyszeres olimpikon vívó Dömölky Lídia azt mondta, mindig szeretettel gondol Lemhényi „Butykóra”, aki ötletgazdája volt a jubileumi emléktúrának. „Voltam Melbourne-ban, majd érmesként a római út jelentette számomra az elsőt, hiszen ’60-ban ezüstérmes lettem, majd jött Tokió, ahol elsők lettünk, és már alig várom a mexikóit, ahol egy újabb ezüstre emlékezhetünk, bár az akkor kudarcot jelentett. A japán fővárosban elsírtam magam, amikor beléptünk az egykori vívócsarnokba. csodálatos érzés volt újra felvonulni a stadionban, amit másnap bontani kezdtek, hogy már a 2020-as játékokra készülhessenek. Már akkor meghívtak a két év múlva esedékes nyári játékokra, azt mondtam viccesen: kedvesek, de akkor én már tolószékben leszek. ’Jöjjön csak, majd mi toljuk’ – válaszolták – elevenítette fel a fair play-díjas vívó. „Köszönettel tartozunk a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának, hogy lehetővé teszi esztendők óta az utazásokat, egyben ötkarikás visszaemlékezéseket” – tette hozzá a női tőrcsapat korelnöke, akinek olimpiai ezüstérmes vívó férje, Sákovics József szövetségi kapitányként Tokióban négy aranyhoz segítette a tanítványait.

„Már nagyon várom az indulást, de legalább annyira a hazaérkezést, hiszen abban az időszakban születik meg a második unokám” – fogalmazott Bóbis Ildikó, Mexikóban csapatban ezüstérmes tőrvívó. A Montreálban csapatával harmadik sportoló arról beszélt, hogy az előolimpián, majd ’68-ban a városban kevés helyre tudott eljutni, abban bízik, idén több nevezetességet megismerhet. „Rengeteget utaztunk a szállás, azaz az olimpiai falu és a versenyhelyszín között. A játékok idején a sok buszozáskor két mellényt is megkötöttem. Voltam korábban Rómában is, és szeretném megélni a müncheni jubileumi túrát, hiszen 1972-ben két ezüstérmet is nyertem.”



„Kint voltam az előolimpián is, nagyon kellemes élmények fűznek Mexikóvároshoz, Varga Jancsiékkal a várost többször bejártuk. Emlékszem, Kozma Picivel felmásztunk egy piramis tetejére, vagy a társakkal kimentünk egy agavéültetvényre, ahol pedig a tequilát kóstolgattuk. Már várom, hogy újra kóstoljam, változott-e az íze. Nem felejtem el, szeptember 27-én utaztunk el, előtte egy nappal született a lányom. Amikor hazajöttünk, már hathetes volt” – emlékezett vissza a szabadfogásban Mexikóban, majd Münchenben is olimpiai bronzérmes, ’72-ben kötöttfogásban negyedik Csatári József birkózó.

„Már én is többedszerre megyek, mindig megható és jó a hangulat, már várom az utazást” – jegyezte meg az ötszörös olimpikon, hétszeres érmes Rejtő Ildikó tőrvívó, a Nemzet Sportolója, aki Mexikóban egyéni bronzot és csapatezüstöt nyert; Rómában csapatban ezüstéremmel, Tokióban egyéniben és csapatban aranyéremmel, Münchenben csapatezüsttel, Montreálban csapatbronzzal zárt.



A kiutazó csapat vezetője a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának elnöke, dr. Bodnár András. Az olimpiai bajnok vízilabdázó a MOB elnökségének tartott júliusi beszámolójában emlékeztetett, hogy Londonban még csak szűk körben a házigazda angolokkal ünnepeltünk. Helsinkiben Jacques Rogge NOB-elnök már több ország olimpikonjait köszöntötte, Melbourne-ben tovább szaporodott az ünneplők tábora, 2006-ban már csaknem negyven ország küldte el versenyzőit, majd Rómában is nagy sikerrel rendezték meg a magyar kezdeményezésű, nemzetközivé szélesedett jubileumot. 2014-ben pedig a japán főváros a legmagasabb szinten – a koronaherceg mellett Abe Sinzó japán miniszterelnök, Takeda Tsunekazu, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke és Yoshiro Mori a 2020-as tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke is ─ fogadta küldöttségeket. A látogatás utazásszervezője a TENSI volt.

A mexikói olimpián Magyarországot 15 sportág 116 versenyszámában összesen 167 sportoló képviselte. A nemzetek közötti éremtáblázaton és a nem hivatalos pontversenyben egyaránt a negyedik helyen végeztünk 10 arany-, 10 ezüst- és 12 bronzéremmel, összesen 196 ponttal. Hat sportágban nyertünk aranyat, tízben érmet. A versenyeket 19 sportág 172 versenyszámában, 112 ország 5531 sportolójának részvételével rendezték meg.

Forrás: http://olimpia.hu/kiemelt-hirek/mexiko-68-egeszsegugyi-szuressel-is-keszulnek-az-olimpikonok 


Vizsgálataink
Ultrahang vizsgálatok

A vizsgálattal diagnosztizálható belgyógyászati, endokrinológiai, urológiai, nőgyógyászati, ízületi és érproblémák, még a konkrét panaszok kialakulása előtt, ezért kiválóan alkalmas szűrővizsgálatként is. A vizsgálatokhoz szakorvosi beutaló nem szükséges. Részletek...

Mammográfiai vizsgálat

Központunkban digitális mammográfiai vizsgálatot végzünk, amely meghaladja a hagyományos mammográfiás vizsgálat hatékonyságát! Pozitív eredmény esetén, szövettani vizsgálat elvégzésére is van lehetőség a helyszínen. Részletek...

PET-CT

A PET-CT vizsgálattal tünetet még nem okozó kis méretű daganat is felismerhető, ezáltal lehetővé válik, hogy segítségével számos egyéb vizsgálat elkerülhető legyen. Részletek...

Cardio-CT

Központunkban működő egyik legmodernebb sokszeletes CT berendezés a milliméternél is vékonyabb szeletekben készít képeket a mozgó szívről. Részletek...

Tüdőszűrés CT-vel

Az alacsony sugárdózissal készült tüdő CT vizsgálattal a röntgenfelvételen még nem látható gócok is felismerhetők. Részletek...

Legfrissebb híreink
Információk
Tanúsítványaink