GYIK

Általánban a PET/CT-ről

A daganatos betegségek elleni eredményes küzdelem alapja a pontos és korai diagnózis. Az orvosi képalkotás rohamos fejlődésével ma már akár néhány milliméteres rosszindulatú elváltozások is megjeleníthetők, részben ennek is köszönhetően az egyes daganatos elváltozások egyre hatékonyabban gyógyíthatók.

Mi a PET/CT?

A PET/CT két különböző vizsgálati eljárás egyidejű alkalmazását jelenti. A CT segítségével felismerhetők a szervek kóros anatómiai és szerkezetbeli elváltozásai. A pozitron emissziós tomográfia (PET) segítségével láthatóvá válik a vizsgált szövetek anyagcseréje. A PET vizsgálat során leggyakrabban izotóppal (18F) jelölt szőlőcukor molekula (FDG) kerül beadásra, melynek segítségével a szövetek cukorfelhasználásáról nyerhetünk felvilágosítást. A legtöbb rosszindulatú daganat gyorsan növekszik, emiatt fokozott a cukorfelhasználása. Ezt a tulajdonságot kihasználva képes a PET a daganatok felismerésére.

Mire képes a PET/CT vizsgálat?

• A daganatok korai felismerésére
a daganatos betegségekben az anyagcsere megváltozása megelőzi a szerkezetbeli elváltozások kialakulását, emiatt a vizsgálat egyedülálló módon képes felismerni akár a tüneteket még nem okozó néhány milliméteres elváltozásokat is. A PET/CT egész test vizsgálat, így nem csak egy testtájékról ad felvilágosítást, mint a legtöbb módszer. A PET/CT képes információt adni arról, hogy jó vagy rosszindulatú elváltozásról van-e szó.

• Az áttétek helyének meghatározására
a PET/CT alkalmas a daganatos betegség helyének pontos meghatározására és annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy van-e áttét valahol a szervezetben. A PET/CT nyújtotta információk az esetek akár 50%-ban módosíthatják a kezelési stratégiát. A teljes test vizsgálattal számos egyéb, sokszor kellemetlen vizsgálat elkerülhetővé válik.

• A daganatok kiújulásának felismerésére
a PET/CT jelenleg a legmegbízhatóbbnak tartott eljárás a daganatok kiújulásának felismerésében. Képes elkülöníteni a kiújuló daganatot a korábbi gyógyszeres, sugár- vagy műtéti kezelések okozta hegesedésektől.

• A kemoterápia hatékonyságának lemérésére
a kemoterápiás kezelések hatására az anyagcserében bekövetkező változások megelőzik a daganat méretbeli csökkenését. Ily módon a kezelések előtt és kezelések közben készült PET/CT vizsgálattal meg lehet ítélni, hogy a daganat mennyire érzékeny a választott gyógyszerre. Ennek segítségével pedig a jelenlegi módszereknél jóval korábban
megjósolható a terápia sikere.

Milyen esetekben javasolt a PET/CT vizsgálat?

• A daganatos megbetegedések korai felismerésére
• Abban az esetben, ha a tünetek utalhatnak daganatos megbetegedésre, de azt más módszerrel nem sikerült bizonyítani
• Ismert betegség esetén a daganat helyének pontos meghatározására, illetve az áttétek felfedezésére vagy kizárására
• A terápia hatékonyságának lemérésére
• A kiújuló daganatok felismerésére klinikai gyanú esetén
• A szövettani mintavétel helyének kijelölésére
• A sugárterápia pontos helyének kijelölésére

Milyen előkészületek szükségesek a páciens részéről?

• A vizsgálat előtt legalább 6 órával már nem étkezhet a páciens,
• Cukormentes és nem buborékos folyadék bőséges fogyasztása a vizsgálatot megelőző 2 órában (legalább egy liter pl. szénsavmentes ásványvizet, diabetikus ital)
• a vizsgálatot megelőző 72 órában megterheléssel járó tevékenységet (erőteljes fizikai munka, sportolás, testedzés stb.) érdemes kerülni
• A rendszeresen szedett gyógyszereket, az előírt módon vegye be, a metformin tartalmút is.
• Az éhségérzet következtében felfokozott gyomorbélműködés, enyhe fejfájás, szédülés jelentkezhet, ezek a panaszok múló jellegűek. A vizsgálatot követően azonnal megfelelő összetételű, szénhidrátban gazdag táplálékot biztosítunk a páciensek számára

Hogyan zajlik a vizsgálat?

A Pozitron-Diagnosztika Központban konzultációt követően egy vénás injekció formájában kapja meg a PET vizsgálathoz szükséges nyomjelző anyagot (FDG-t). A beadás után egy kényelmes helyiségben egy órát szükséges nyugalomban eltöltenie, miközben a nyomjelző anyag eloszlik a szervezetében. A vizsgálat során a páciens egy vizsgálóasztalon fekve lassan áthalad a PET/CT gyűrűjén. Maga a vizsgálat 15-20 percet vesz igénybe.

Jár-e valamilyen kellemetlenséggel a vizsgálat?

A vizsgálat fájdalmatlan, semmiféle kellemetlenséggel nem jár. A berendezés zajtalan. A kamera gyűrűje tágas, nem okoz bezártság érzetet.

Jár-e valamilyen kockázattal a vizsgálat?

A natív CT-vizsgálatoknál szokásos sugárterhelésen kívül más kockázattal nem jár.

Mikor nem végezhető el a vizsgálat?

• Terhes nők esetében
• Amennyiben a páciens vércukor szintje 8 mmól/l (144 mg/dl) érték felett van!
• Amennyiben a páciens testsúlya meghaladja a 250 kilogrammot, és a haskörfogat 70 centimétert

CARDIO-CT a koszorúér-betegségek diagnosztikájában

A CARDIO-CT vizsgálat

• az infarktus veszélyét hordozó plakkokat, lerakódásokat korán kimutatja
• segítségével a műtéten átesett pácienseknél a beültetett ér, stent működése ellenőrizhető
• felismeri a kezdődő koszorúér-betegséget, ezáltal az infarktus, és a hirtelen szívhalál elkerülhető

Milyen előnyökkel jár a CARDIO-CT vizsgálat?

• Amennyiben bebizonyosodik, hogy koszorúerei épek, mentesülhet a további felesleges vizsgálatoktól
• A vizsgálat teljesen fájdalommentes és semmilyen kellemetlenséggel nem jár
• A CT berendezés zajtalan, nem okoz bezártság érzetet. Mindössze egy vénás injekció okozta, vérvételhez hasonló tűszúrással jár.
• Nem igényel kórházi benntartózkodást.
• Az eredmény támpontot nyújt orvosának a megfelelő terápia megválasztásában.

Amennyiben a CARDIO-CT vizsgálat eredménye negatív a páciens biztos lehet abban, hogy nincs koszorúér-betegsége!

Hogyan működik a CARDIO-CT?

A vizsgálat során a CT berendezés a szívet minden irányból letapogatja és milliméternél is vékonyabb szeletekben készít keresztmetszeti képeket.
Az így elkészült képsorozatból a készülék képes 3 dimenzióban, vagy akár mozgás közben 4 dimenzióban megjeleníteni a szívet és a koszorúereket.
A Pozitron-Diagnosztika Központban működő Dual Source, speciálisan kardiológiai vizsgálatokra kifejlesztett berendezés a jelenleg elérhető legkorszerűbb CARDIO-CT készülék a világon.

Kik számára ajánlott a Cardio-CT vizsgálat?

Azon 40 év felettiek számára, akik esetében az alábbi állítások közül kettő igaz:
- dohányzik
- túlsúlyos
- magas a vérzsír szintje
- magas a vérnyomása
- cukorbeteg
- a családjában előfordult szív-és érrendszeri megbetegedés
- igazolt koszorúér-betegsége van
- stresszes életmódot folytat
- mellkasi fájdalmai vannak
- fizikai teljesítőképessége jelentősen csökkent az utóbbi időben

Hogyan zajlik a vizsgálat?

Előzetes konzultációt követően, vénás kontrasztanyag beadása mellett történik meg a felvételek elkészítése a CT berendezésben. A vizsgálat – mely mindössze néhány percet vesz igénybe - előre egyeztetett időpontban történik, így nincs várakozási idő. Az elkészült képeket kardiológus és radiológus szakorvos együttesen véleményezi. A vizsgálatot követően a páciens részletes írásos leletet kap, illetve a vizsgálat képi anyagát DVD-n is a rendelkezésére bocsátjuk, a kezelőorvosával történő konzultáció segítésének céljából.

Mire kell odafigyelni?

A vizsgálatot megelőzően:
• a vizsgálatok előtt legalább 4 órával a páciens már ne egyen
• Ha a beteg metformin tartalmú készítményt szed, azt a vesefunkciók védelme miatt 48 órával a vizsgálat előtt és után ki kell hagyni!
• A vizsgálat napján ne fogyasszon kávét és egyéb serkentő hatású italt,
• ne is dohányozzon,
• szénsavmentes folyadék bőven fogyasztható

A vizsgálatot követően:

• Amennyiben az orvos másképp nem rendelkezett, a vizsgálat után bőséges folyadék bevitel javasolt, hogy segítse a szervezet folyadékháztartásának helyreállását és a kontrasztanyag gyors kiválasztását.
• Amennyiben a vizsgálat napján vagy az azt követő napon viszketés, tüsszögés, fájdalom, hányinger, hasmenés vagy egyéb tünetek jelentkezését észlelné, azonnal értesítse orvosát!

Mikor nem végezhető el a vizsgálat?

• 35 év alattiak számára csak orvosi beutalóval
• Jódérzékenység esetén
• Terhes nők esetében
• Amennyiben a páciens testsúlya meghaladja a 220 kilogrammot, és a haskörfogat 70 centimétert

Vizsgálataink
PET-CT

A PET-CT vizsgálattal tünetet még nem okozó kis méretű daganat is felismerhető, ezáltal lehetővé válik, hogy segítségével számos egyéb vizsgálat elkerülhető legyen. Részletek...

Cardio-CT

Központunkban működő egyik legmodernebb sokszeletes CT berendezés a milliméternél is vékonyabb szeletekben készít képeket a mozgó szívről. Részletek...

Tüdőszűrés CT-vel

Az alacsony sugárdózissal készült tüdő CT vizsgálattal a röntgenfelvételen még nem látható gócok is felismerhetők. Részletek...

Legfrissebb híreink
Információk
Tanúsítványaink